https://tll-2022-sf.8kincs.hu
Csikung - egészség - boldogság

Csikung Majális 2023

Idén nem kell várni a Nagy Nyári Elvonulásig, hogy személyesen is találkozhassunk, mivel idén egy új színfolttal bővül a közös csikung gyakorlások tárháza.

Csikung Majálist szervezünk április 27-én, csütörtök estétől május 1-jén délig a tavalyi elvonulás szenzációs helyszínén a Bükkben, a Pálos kolostorromok melletti vendégház területén.

Mi az a Csikung Majális?

A Csikung Majális tulajdonképpen egy mini csikung elvonulás. Ennek megfelelően a Csikung Majálison az alap az intenzív gyakorlás, amely az általam vezetett elvonulásokon már megszokott és elvárt. 😉

Ezen kereteken belül lesz egy kiemelt téma:

Amire fokozott hangsúlyt fektetünk: a látásjavítás

Ezt a témakört minden korábbinál intenzívebben járjuk körül. Reményeim szerint már a mini elvonulás végén érzékelhető hatást fogunk megtapasztalni.

A Csikung Majálison a látásod javulását mindhárom szinten támogathatod: információs, energetikai és fizikai szinten is.

  • Az információs szinttel kapcsolatban igénybe vesszük Hszü Ming-tang nagymester korábbi, ezzel a témával foglalkozó tanfolyamán rögzített videókat is.
  • Úgy gondolom, az energetikai szintet nem kell részletezni.
  • Ami a fizikai szintet illeti, készülök egy olyan meglepetéssel, amiről az első este fogom lerántani a leplet, és amire egyetlen eddigi elvonulásomon sem volt példa… 😉 Hú-ha! 😉

Alapvető információk

  • Helyszín: Szentlélek Vendégház, a pálos kolostorrom mellett.
  • Kezdés: 2023. április 27. csütörtök 19:30
  • Befejezés: 2023. május 1. 12:00
  • Elhelyezés: 1 vagy 2 vagy 3 ágyas szobákban.
    (Megjegyzés: az 1 ágyas elhelyezési lehetőségek száma erősen korlátozott.)

Helyfoglalás

A helyed biztosításához és a kedvezmények igénybe vételéhez kattints ide.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Az eredeti
Csung Jüan Csikung
könyvek magyar nyelven



Kattints a képre!

Hét ezer éven keresztül őrizte „titkos tudását” a Csung Jüan síkság.

Elsőként a Saolin kungfut majd a Tajcsicsüant nyitotta meg,
és az egész világ ámulattal fogadta.

Most az egészségmegőrzés, a gyógyítás és az önfejlesztés leghatékonyabb rendszere válik
megismerhetővé,
Csung Jüan Csikung.

Fogadd szeretettel!




Kattints a képre!



Kattints a képre!



Kattints a képre!



Kattints a képre!

debug  |  Teszt  | 
Kijelentkezés