A 2022-es elvonulás
Úgy néz ki, a Covid helyzet valóban a lecsengés felé vette az irányt.
Számítva arra, hogy ez a folyamat tovább folytatódik, idén felelevenítjük a sokak által már jogosan hiányolt Nagy Nyári Elvonulást.
Mondhatnánk, hogy a fokozatosság elvét betartva, az újraindulást kezdjük egy 1 turnusos változattal. A valóság azonban az, hogy minden körülményt figyelembe véve egyszerűen erre van lehetőségünk. 🙂
Ugyanakkor túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az időpont és a helyszín ideális.
Az elvonulás programja
Az idei Nagy Nyári Elvonulás programja alapvetően követi a sokéves hagyományainkat, némi újdonsággal kiegészítve.
-
- Intenzív, napi 10 órányi közös gyakorlás + éjszakai egyéni gyakorlás (tipikusan 3-as típusú bőrlégzés).
- A reggeli energiagyűjtés részeként minden nap gyakoroljuk azt a Ji Csin Csing formagyakorlatot, amelyet Boddhidarma adott át a tanítványainak, és manapság sok formagyakorlat, tajcsi rendszer alapját képezi. Ha még nem gyakoroltad, semmi gond, hiszen
- itt, a honlapon hozzáférsz a kínai mesterek által bemutatott eredeti felvételekhez, továbbá
- az első este részletesen átismételjük a teljes gyakorlatsort úgy, hogy másnap reggel már teljes értékűen tudj részt venni a közös gyakorlásban, ahol minden mozdulatot szavakkal is kommentálok.
- Hagyományaink ápolása kategóriába tartozik az is, hogy az elvonulás közepén (pl. szerdán) gyalogtúra keretében felkeresünk a környéken egy szép helyet. Az idei helyszín rendkívüli módon elkényeztet bennünket ebben a vonatkozásban is.
- Ami némi újdonságnak számít: lesz egy kiemelt témánk, a látásjavítás, amellyel minden nap foglakozni fogunk. Ehhez a témakörhöz Hszü Ming-tang nagymesterünk által ebben a témában tartott online szemináriumon elhangzottakat hívjuk segítségül.
Az elvonulás alapvető paraméterei
Kezdés: | 2022. július 31. (vasárnap) |
Befejezés: | 2022. augusztus 6. (szombat) |
Helyszín: | Szentléleki Fogadó, a pálos kolostorrom mellett. |
Elhelyezés: | 1 vagy 2 ágyas szobákban. Frissítés: az 1 ágyas szobák elfogytak Újabb frissítés: a 2 ágyas szobák is elfogytak(*) FONTOS! Most is lehet a jelentkezést rögzíteni, de az várólistára kerül, kivéve, ha valamilyen alternatív szálláshelyet(*) intézel magadnak. Ha valaki visszamondja a részvételt, a felszabadult helyet a várólista elejéről töltjük fel. |
Étkezés: | Tetszés szerint lehet választani a napi 0, 1, 2 vagy 3-szori étkezés között. Frissítés: kiderült, hogy időközben túlléptük a tulaj tolerancia határát a teljes böjtre (napi 0 étkezésre) vonatkozóan. Emiatt arra kérlek, hogy ha módosítod az étkezési igényed, akkor napi legalább 1 étkezés maradjon. |
Választható menük: |
|
(*) “Turista park” alternatív szálláshely, amely az elvonulás helyszínétől kb. 8 perc sétára van. Az ezzel kapcsolatos foglalást neked kell intézni.
A javasolt alternatív szálláshely a Google térképen és az utcaképen.
A Szentléleki Fogadó a Google térképen és az utcaképen.
FONTOS! A menüt és az igényelt napi étkezésszámot az elvonulás kezdete előtt el kell dönteni, menet közben már nincs mód a változtatásra. Ez lehet, hogy egy kicsit szigorúan hangzik… Viszont vegyük figyelembe, hogy az elvonulás idején a területet kizáróag mi fogjuk használni, és a legközelebbi lakott település nem éppen a szomszédban van. Ezek alapján úgy gondolom, tolerálható a házigazdák ezen kérése.
Étkezés
Jelentkezés
-
- Kattints erre a linkre.
- A megjelenő oldalon válaszd ki az igényeidnek megfelelő opciókat.
- Végül kattints a “Mentés” gombra.
A későbbiekben, ha újra megnyitod ezt az oldalt, akkor a korábban elmentett igényeidet tudod ellenőrizni vagy akár módosítani.
Kedves Csikungos Társak!
Köszönet és hála Mindenkinek, hogy az elvonulás 2 év kihagyás után létrejöhetett.
Üdvözlettel: Klári /Antalné/
Kedves Laci,
Szeretném kérdezni, hogy mikor kezdünk vasárnap, illetve hánytól lehet a szállást elfoglalni, és mikor végzünk szombaton?
Köszönöm
Kriszti
Kedves Kriszti!
Felkerültek a részletes infók az oldalra.
Kedves Laci!
A vendégházban van-e hűtőszekrény, amit tudunk használni?
Köszi: Marika
Kedves Marika!
Nem mindenhol, de a szálláshelyek nagyobb részében van hűtőszekrény.
Természetesen, ennél a kérdésnél is a szállásdíj rendezésének időpontja határozza meg az “érkezési sorrendet”.
Ugyanakkor a tulajdonossal konzultálva kaptam egy ígéretet, hogy (értelmes keretek között) a konyhai hűtőkapacitást is igénybe vehetjük.
Kedves Laci!
Van főzésre lehetőség?
Kedves Timke!
Sajnos főzési lehetőség nincs.
🙁
Nem gond, köszönöm. 🙂
Kedves Laci,
Jelentkeztem az elvonulásra, egyelőre feltételesen. Meg tudod mondani, hogy a vendégház akadálymentesített-e, vagy legalább részben az? Nem találtam erre vonatkozó információt a vendégház honlapján.
Arra az esetre, ha nem sikerül megoldanom, és ketten jönnénk Marikával.
Köszi,
Robi
Szia, Robi!
Sajnos a vendégház egyáltalán nem akadálymentesített. 🙁
Kedves Laci!
Nem tudok belépni, mi a teendő
Kedves Ricsi!
Délután küldtem emailt az új belépési adataiddal. Azokkal sem sikerült?
Fontos! A kis- és nagybetűk különbözőek!
Kedves László! Bocs, hogy talán hülyeséget kérdezek. Így 73 évesen résztvennék, ha nem jön semmi közbe és még megpróbálkoznék a pikusicsivel is.(A legutóbbi elvonulások során még sikerült végigcsinálni, évekkel ezelőtt) Ha azonban esetleg nem menne, a helyszínen már nem lehet kérni étkezést. Tisztelettel kérdezném, mit tanácsolnál?Hogyan lehetne áthidalni a problémát? Kellene vinni esetleg hidegkaját erre az esetre?
Kedves Laci!
Megoldjuk! 😉
Csak emiatt nem szükséges vésztartalékot hozni.
Hogy lehet megközelíteni a Szt. Lélek fogadót, annak aki busszal megy?
Üdvözöl: Klári /Antalné/
Kedves Klári!
A boldog békeidők hagyományainak megfelelően idén is lesz
– telekocsi, illetve
– autós társaink segítségével megszervezzük, hogy egy meghatározott vonathoz illetve buszhoz “lemegyünk”, és segítünk eljutni a helyszínre.